A Tisza-tó műholdas képe
Keletkezése:
A Tisza-tó Magyarország keleti részén fekszik, mesterségesen létrehozott hatalmas víztározó. Az egész Kárpát medence második legnagyobb tava.
Csaknem 28 km hosszú és a legszélesebb része 9 km. A területe közel 128km2.
A 60-as évek végén kezdték meg építését. Kitermelték az erdőket, gátakat építettek és a Kiskörei erőművet. Rengeteg fát csak bedöntöttek, ezért a mai napig sok tuskó és fa van a víz alatt, ezért nagyon óvatosan kell közlekedni.
Hatalmas madárrezervátum, több helyről túrák indulnak és vannak természetvédelmi oltalom alá eső részek, ahova nem lehet csónakkal sem bemenni.
Átlagos vízmélysége 1,2 m. A legmélyebb rész 22m, ez az élő folyó medre. Az átfolyó Kis-Tisza 2-4m mélységű. A folyó hossza a tározóban 33,5km.
Öt medencére tagolható:
Valki, Poroszlói, Füredi, Sarudi és Abádszalóki medence. Északról Dél felé haladva mélyül. A Valki a legsekélyebb az Abádszalóki a legmélyebb rész.
Áprilisban nyári vízszintre duzzasztanak, október végén visszaállítják téli vízszintre, ez a füredi mércén 420cm.
A Tisza mellett az Eger-patak és a Laskó-patak megy át a tavon.
A téli, alacsony vizes idény jó horgászlehetőségeket kínál a Tiszán és a régi holtágakon, kubikgödrökön, ahová az apadó vízzel a halak nagy része is elvonul. A tározó nagy része azonban ilyenkor szárazon áll, és az első fagyok után gyalog is bejárható. Megtekinthetőek a nyári, sekélyvízi horgászhelyek, a nádöblök fenékviszonyai, kifigyelhetőek a tuskómentes útvonalak. A nyári horgászat és fogás megalapozását jelentheti a célterület téli bejárása, megismerése.
A földrajzi felosztáson kívül a vízterület horgászati lehetőségek szempontjából is több részre bontható. Először is ott van a folyó jelleget megőrző Tisza, változatos, mély, akadós medrével, szeszélyes víz- és haljárásával. A következő egység az elárasztott terület, sekély, gyorsan melegedő, elnövényesedő vizével, vízben álló fáival, víz alatti tuskóival.
Külön csoportként kezelhetőek az e két területet összekötő, ún. öblítőcsatornák, és ismét más kategóriába tartoznak a régi időkből megmaradt természetes holtágak.
A négyféle víztípus közül mind területileg, mind horgászatilag az öblítőcsatornák a legkevésbé jelentősek. Ezeket a halak is és a horgászok is főleg közlekedésre használják, bár vannak időszakok, amikor jó horgászhelynek számítanak. A régi, természetes holtágak közül a vízszint emelkedése többet egybeolvasztott a tározótérrel, és csak néhány maradt meg nagyjából elszigetelt, szinte önálló víznek. Ezek fő hala továbbra is a csuka maradt, horgászati szezonjuk pedig az ősz, de főleg a téli lékhorgászat.
A sekély tározótér fő jellemzője, hogy csak tavasztól őszig horgászható, a téli időszakban a már említett vízszintcsökkentés nyomán szinte teljesen szárazra kerül, halállománya az elfolyó vízzel együtt a Tiszába, vagy a régi holtágak medrébe vonul telelni. Szerencsére tavasszal a vándorlás iránya fordított, így ez a terület sem nevezhető halban szegénynek. Sőt, ekkor gyorsabb felmelegedésével még a folyó halainak egy részét is kicsalja, hosszabb-rövidebb időre. Táplálékviszonyok szempontjából talán ez a leggazdagabb része a Tisza-tónak, kiváló életteret kínálva ezzel a halak számára. Fő halai a keszegfélék, a ponty, a süllő, a balin, és az utóbbi időben egyre inkább a harcsa.
Horgászatilag a tározó leglátogatottabb része a régi folyómeder maradt. Kevés olyan napja van az évnek, amikor nincs horgász a Tiszán. Kényelmes horgászhelyei, a régi nagy fogások emlékei, a hajnalban forgó harcsák látványa, mind megragadják és idekötik a horgászokat. Persze a fogási lehetőségek sem rosszak. Még mindig előfordulnak nagy nyurgapontyok a folyómederben, és a 25-30 kilós harcsák sem mondhatók ritkának. Ősszel kiválóan lehet balinozni, és télen gyönyörű süllőket fognak az elszánt horgászok. Időleges horgászati szünetet csak a zavaros vizet hozó árvíz okozhat, de harcsára, süllőre és keszegekre ekkor is lehet eséllyel horgászni a partszéli limányokban.